Nehéz nekem ez az online jelenlét, egyrészt igen sok időt töltök még mindig feleslegesen a számítógép előtt, másrészt nem igazán tudom jól használni a net előnyeit. (Önreklám, kapcsolattartás az ismerőseimmel, információgyűjtés, stb.) Mindegy, most végre írok, hisz megint rengeteg minden történt az elmúlt pár hónapban, próbálok sűríteni.
Ezt a posztot az előző folytatásának terveztem, de megint egy jó ideig nem ültem le a gép elé blogot írni. Ennek okát a következő posztban fogom elírni, nagy változások vannak ugyanis folyamatban :) Szintén egy nyári élmény volt, a sok búcsúzás közepette még egy búcsú, nem egy helyi magyar barátnőtől, hanem egy francia kislánytól. Egy évig vigyáztam rá Eliottal együtt.
Ezt a posztot is nyár óta tervezem. Nem tudom, jó-e ilyesmiről írni „nyilvános blogban”, de csak szépeket írok egyrészt, másrészt meg amúgy sem dönget az olvasottságom hatalmas rekordokat. Mondhatnám, csak az olvas nagyjából, akinek szól. És van a dolog mögött egy olyan érzelmi töltés is, talán egyfajta félelem, bizonytalankodás, és persze hála az itt megismert emberek felé, ami miatt érzelmileg jól esik kiírni magamból. Gyógyító. Ha bárkinek kifogása van ellene (illetve a fotók ellen), szívesen leszedem utólag. Arról van szó, hogy két éve élek itt, és sikerült olyan emberekkel megismerkednem, magyarokkal, akik nem csak megkönnyítették a párizsi komfortérzetem kialakulását, de olyan élményekkel gazdagítottak az elmúlt időben, amire nem is számítottam. Rendkívül felgyorsultak az események, az itteni barátaimra gondolva, olyan, mintha kb. 10 éve élnék itt. Annyi mindent csináltunk, annyi élményben volt részünk együtt. És ezeknek az embereknek egy jó része most (illetve az utóbbi fél évben) elment Párizsból. Valahogy nagyon nagy itt a fluktuáció, főleg az itteni magyar közegben, emberek jönnek-mennek. Jóval nagyobb a mozgás, mint otthon volt. Ott a barátaim nagyrészt 10-15 éve barátaim, és persze van, akivel eltávolodtunk, vagy ritkábban találkozunk, de mostanában is, amikor hazamegyek, mindig van egy 5-6 ember, akivel biztosan találkozok. És gyakran szeretnék többel is, csak nincs rá idő. De visszatérve Párizsra: az elmúlt két évben összegyűjtött élményhalmaz olyan erős hatású volt, hogy mindenképp kicsit „ijedten” állok hozzá az elkövetkező időknek, még akkor is, ha természetesen maradtak még itt barátaim, sőt, folyamatosan találhatok újakat. És fontos lenne az itt maradt barátaimra is koncentrálni persze, de ez a poszt most nem nekik szól, hanem elsősorban azoknak, akik elmentek. Mert a barátság megmarad, ez rajtunk is múlik, hogy mennyire ápoljuk, de ha nem vagyunk egy városban, valamilyen szinten megváltozik a viszony. Voltak olyan emberek, akik eleve csak ideiglenesen tartózkodtak itt, pl. Petra még 2009-ben, vagy Ági, aki erasmusosként tanult itt, vagy Botond, akivel kirándulásokra korlátozódott az ismeretségünk (vele voltunk Provins-ben is, meg Amsterdamban), a Magyar Intézet-béli csoporttársak közül néhány, aupaire-ek, akik jönnek-mennek, Zsófi, aki azóta Londonban van, ők mind-mind fontosak voltak nekem, de az elvándoroltak közül kiemelnék négy embert, akik rám igen nagy hatással voltak (nem kisebbítve a többiek érdemeit):
Íme a november-decemberi említésre méltó események utólag. :)
Volt ádventi koszorú készítés idén is, a kézműves részét én csináltam, most a koszorú mellett papírmasé-karácsonyfadíszeket is terveztünk csinálni, csináltunk is, bár ez utóbbi nem teljesen úgy sült el, mint ahogy azt én elképzeltem. Pedig anno, még Pesten, Judit műhelyében csináltunk már ilyet. Itt még ki kell tapasztalnom a helyi viszonyokat, beszerezhető papírokat és egyéb dekorációs anyagokat. Azért csináltam én külön magamnak is néhány gömböt (egy „magyaros” típus fent látható:), legközelebb már tudom, mit kell csinálni. Idén nem voltak annyian a programon, mint tavaly, de azért most is sokan voltak, sőt, talán egy picit többen, mint amennyi egy kézműves foglalkozásra kényelmes (kb. 30 fő). Megint a kiborulás szélére kerültem, ez nem jó hozzáállás, mindenképp változtatnom kell rajta, mert amúgy ezt a fajta melót nagyon szeretem.
Boldog Új Évet mindenkinek, aki még kitart a blogom mellett, aminek folytatását már néha én sem hiszem. De új év, új lendület, fogadalmak, stb., most megint nagyon erős az elhatározás, hogy írni fogok. Mert van mit írnom. Vannak „félkész” posztok is, néhányat fokozatosan adagolni fogok, így utólag visszadátumozva, ahogy szoktam. A jó kis tarantinós történetmesélés. :)
Íme egy magyar tévékettős (Aktív) riport azoknak, akik eddig nem igazán tudták hova rakni Vince furcsa hobbiját, ami nagyon izgi, de illegális, és persze jóval több, mint hobbi. :)
Persze mondanom sem kell, hogy a riport kissé khmm.: felszínes, a "mindenhol csontvázak" enyhe túlzás, ez csak egy helyen van, és nem botlik bele mindenhol az ember.tv2.hu/aktiv/video/parizs-masik-arca-labirintus-a-fold-alatt-tele-emberi-csontokkal
Az "igazi csontvázas" rész, pedig legálisan látogatható, mint Catacomba Múzeum, ahol nem „egymásra vannak dobálva a csontok”. És szellemek sincsenek. Érezhetően a műsor nem ment bele a mélylélektanba, hogy miért is jó ez, nem is értik. De legalább van már riport magyarul is, és azért nagyjából bemutatja a hely jellegét. Ennek a „Stephan” nevű srácnak pedig magyarok a felmenői (gondolom azért is találta meg őt a TV2). Néhányan a barátaim közül felismerhetik a helyet, mert ide vitt le többeket Vince „túrázni”. :) Van egy fotóalbumunk abból a túrából, ahol Dorkáékkal voltunk. picasaweb.google.com/dosa.dorka/Catacombes A kommentárokat Vince írta franciául, és a Picasa magától fordította őket magyarra. :) Az összegraffitizett teremben pl. (ex-bunker) pár hete volt egy nagy szülinapi buli, amire én is hivatalos voltam, és hosszú idő óta először lementem Vincével. Már a kezdet is erős volt, kb. 15 fős, nagyrészt amatőr emberrel kellett „észrevétlenül” a csatornanyíláson leslisszannunk. Szerencsére az egy kicsit takartabb helyen volt, mint a riportbéli. Lent pedig kaja-pia, óriási hangfalak, zene, tánc várt minket, és szeméthegyek, ami még a Helloween partyról maradt. De jó volt, hajnalig maradtunk. Aztán kitakarítottunk. Mármint Vince a többi hardcore catafillal. Ő a szervezésben is aktívan részt vett, az ilyen buliknál mindig az elektromos áram a legnehezebb kérdés. Nem mondom meg, hogyan szereztek áramot! :) Az említett Halloween partyn amúgy állítólag 400-an voltak (!!), alig volt levegő, és a rendőrök is tudtak róla persze, de ennyi emberrel ők sem tudtak mit kezdeni. A kijáratnál álltak lesben, és próbáltak néhány embert elcsípni a távozók közül. Szerencsére abból a buliból kimaradtunk.
Annyit még hozzátennék, hogy Vince catacomba témában inkább „régész” illetve „városi barlangász”, mint extrém sportoló, vagy „tinédzser lázadó”. Azt a termet pl., ahova olyan keskeny résen kellett bemászni (és a plafonon egy iránytű van), Vince ásta ki néhány barátjával! És ő is rajzol térképeket, sokat és nagyon ügyesen. Kár, hogy ebből nem tud megélni! :) Egyenlőre…
( kép forrása: b.drobe.free.fr/Art_Mural/Misstic/termopiles.html )
Ezt a témát is nagyon kedveltem régen (pl. a mikor a szakdolgozatomat írtam 2008-ban).
A depis post után most jöjjön valami „felfelé mutató”. Nem feltétlenül maga a street art, ami pozitív, mert nyilván van, aki nem szereti, hanem az a tény, hogy kimozdultunk Vincével otthonról és végre véghezvittük azt, amit elhatároztunk. Konkrétan, hogy megnézünk egy kiállítást, ami csak most, a háromnapos ünnep alatt van nyitva, és Párizs legmenőbb street art-osainak a képeit mutatja be, aminek egy részét ott helyben festették (jó szag lehetett az első nap…)
Csak nem megy az írás, pedig nagyon szeretném, érzem is a hiányát…
De valahogy most minden úgy leállt, mozdulatlan, a mi életünk is. Napokig húzódik egy mosogatás, függöny-szerelés, a múltkor egy egész tál fasírtot kellett kidobnom, mert nem sikerült (szerintem öreg volt a hús). Megvettem az alapanyagokat hozzá nagy lelkesedéssel, hogy dejó, csinálok fasírtot, aztán azon a héten hozzá sem kezdtem. A munka folytatódik, de az is félkómában, kevesebbet dolgozok, mint tavaly, a gyerekekhez már hozzászoktam, valahogy nem is érzem, hogy dolgozok. Tanfolyam meg nincs. Vince pedig folyton otthon van, és ez kezd rámenni a kapcsolatunkra... Ez persze rajtam is múlik. (Régebben az volt a bajom, hogy miért megy el itthonról.) Az itteni barátaim viszont egyre többet dolgoznak, belendültek, nehéz velük találkozni. Kicsit szégyellem is, hogy nekem miért úszik ki az idő a kezemből, amikor nem is vagyok annyira leterhelve? Most épp ősziszünet van, nem dolgozom az első héten, de nem is érzem a különbséget. Most nem megyek Magyarországra, ez az első olyan szünet, azt hiszem. Majd decemberben.
A papírmasé sárkány óta eltelt egy kis idő, és programok, élmények, utazások hegye történt velem/ velünk, Amsterdam egy hétvégére, majd nyaralás Magyarországon szerte-szét és Horvátországban, visszaérve Párizsba még egy kis St. Tropez a tengerparton Mayával, majd Maya itt, Párizsban, Helga nálunk, szüleim is, és persze a nagyszabású és minden várakozást felülmúló sikerű kiállítás-megnyitó! :)
Íme a papírmasé szörnyem, nagy nehezen elkészült időre, és most ígéretemhez híven megmutatom itt. Szerintem nagyon jó lett. Bár elég sok munka volt vele, és már nem volt időm lakkot tenni rá, ezért most aggódom egy kicsit érte, odarakták a kertbe elvileg fedett helyre, de nem tudom pontosan. Azóta még nem tudtam megnézni. (Maga a hely, ahol a rendezvény volt, közel van hozzánk.) Imádok amúgy papírmasét csinálni! Ha ebből meg lehetne élni….
Mostanában megint csak nincs időm a blogomra, ami bosszant, de a blogírásnak örömnek kell lennie, nem stresszforrásnak. Úgy hogy eldöntöttem, nem írok részletesen a Soirée Internationaleról („Nemzetközi Est”), mint ígértem többször, csak említés szinten, hisz már három hete volt, és azóta sok minden egyéb történt. Ma például születésnapom van! :)
Nehéz ezzel a címmel blogot írni. Főleg magyarul. Eredetileg ez a szó egy kastélyt jelöl a versailles-i épületkomplexumban, valamelyik francia király valamelyik szeretőjének épült, ha jól tudom, és talán a világ összes más nyelvén nem jelent többet egy barokk kastélynál, csak magyarul van többlet jelentése. Nekünk egy fájdalmas és igazságtalan szimbólum, akár beszélünk róla, akár nem.
Nem is olyan elképzelhetetlen, mint ahogy elsőre hangzik. Kb. három hete egy hétfői reggelen arra eszméltünk, hogy a windows-om nem indul. Rögtön végigtelefonáltam a barátaimat, és szerencsére egy csodacédének köszönhetően a merevlemezem tartalmát le tudtuk szedni a gépről, de maga a gép továbbra is használhatatlan maradt. Viszont legalább a munkáim megvoltak. (Pár napig izgultam, hogy elveszett minden a diplomamunkámmal és a dolgozataimmal együtt.) Gondoltam, újra kell installálni a gépet, de nem volt magyar Windows-om, franciával meg nem akartam vacakolni. Közben elmentünk nyolc napra Dél-Franciaországba Vincével, Perigord megyébe, ahol a nagypapának van háza. Csodálatos volt, majd írok róla részletesebben. Egyébként igen sok minden történt megint, nem részleteznék mindent, csak felsorolásszerűen: voltunk Musée d’Orsayban Dorkával és Ibolyával, ahol sokat beszéltem nekik az impresszionizmusról és a posztimpresszionizmusról, Dorka pedig felvette, voltunk jótékony komolyzenei koncerten az Intézetben, megünnepeltük Andi szülinapját a Misszióban, voltunk Mayával, Dorkával és egy Botond nevű fiúval Provins-ba, ami egy szép középkori város nem messze Párizstól, egészen éppen maradt várfallal, és vettünk rózsaszirom-lekvárt és rózsaszappant, a vakáció után május elsejét ünnepeltünk gyöngyvirággal, majd május 8-át is, mert akkor lett vége a II. vh-nak, és ezt itt ünneplik (ezt már talán említettem a blogban), és 8-a a mi „Szeretnapunk” is ugyebár! :) És közben volt a kisfiúnak, akire vigyázok, Eliottnak is születésnapja. Időközben kiderült, a kislány, Anais családja augusztustól elköltözik Afrikába, úgyhogy kereshetek helyettük mást. Néhány itteni barátom is elmegy. Sok minden változik most, és elég gyorsan. Vince nem túl nagy lendülettel keres munkát egyenlőre, de még nem akarom piszkálni. Sok minden van, amit szeretnék csinálni én is. Már csak neki kell állnom. És a nővérem jön május végén, ez nagyon jó! :) A számítógép sztorijához még annyit, hogy meg tudtam oldani magyar nyelvű windows cd-vel a problémát, nem kellett újrainstallálni a gépet! És sem igazán értem, hogy hogyan történt, de örülök neki. Minden rajta van, ami eddig ott volt, sajnos szerintem a vírus is, ennek még utána kell járnom. De mindenesetre a holtpontról már kimozdultam gépügyileg. És néha egyébként jó a hosszas offline állapot, mindenkinek ajánlom kipróbálásra! :)
Ingerenciám lett volna a frappáns „Húsvét után” címet adni ennek a blogbejegyzésnek, de ennyire nem akartam banális lenni. Az előző hét gyakorlatilag a tojásfestés jegyében telt, a már említett vasárnapi missziós programon kívül szerdán és szombaton is volt nálunk egy kisebb tojásfestő klub, azoknak, akik vasárnap nem tudtak eljönni, vagy akik repetázni akartak még. Péntekre pedig készítettem tojást eladásra, akárcsak karácsonykor, most is a francia tanárnőm volt a lelkes vásárló. :) Olyan jól sikerültek az idei tojásaim, hogy a honlapomon, a „Kézműves munkák” címszó alatt csináltam még egy „húsvét” mappát is, amibe belepakoltam a képeket. Íme: sites.google.com/site/varrozsofia/Home/kezmuves-dolgok/husvet A fenti, saját gyártású virtuális képeslap is az idei tojásokat ábrázolja, a kéket Vince csinálta. (Körbe lyuggatta a tojást egy szöggel!:) Voltunk bulizni is megint, most Vincével, és most is volt nézeteltérés, de ezt most nem részletezném.
Ez az időszak a természet (és az ember) újjáéledésének időszaka, én is „újból kezdem” (sokadszorra) a blogomat. Megint rengeteg dolog történt, ezt már le sem írom. De most tényleg. És rájöttem, hogy nagyon hiányzik az írás!
Hosszas merengés után megpróbálkozom a párizsi élettel a szerelmem oldalán. Ezt a blogot elsősorban a barátaimnak, rokonaimnak írom.
